2006. december 27., szerda
Nem tudom kiverni a fejemből ezt a kis majmot, ahogy ott állt a karácsonyfa mellett, és a kis barna beszédes gombjaival hatalmasabb történetet mesélt el egy pillanat alatt szavak nélkül, mint bármelyik több ezer oldalas mamutregény. Már túl voltunk azon az extázison, mikor megpillantotta a tejüvegajtón átszűrődő idegen fényeket. Az volt az első tökéletes bizonyítéka annak, hogy itt éjszaka tényleg járt az Angyalka.Anyukám Kolos kedvenc mini csokijaiból felpakolt néhányat a fára, hát az unokának persze kell az apró meglepetés.Ez a kis hülye ott sündörgött a karácsonyfa körül, simogatta a hatalmas vörös gömböket, mosolygott, jött-ment, rám nézett, odabújt, majd visszasomfordált a csodához…..S akkor látta meg a csokit, ja, bocs, A Csokit.Nem fogom soha soha soha elfelejteni ezt a pillanatot: Ahogy icipici ujjacskájával a rámutat a csokira, távolról persze, hiszen az ott egy kincs, rám néz, kezeit a szájacskája elé emeli, tömzsi lábacskái, mint a motolla, egyhelyben járnak, annyira bezsongott az élménynek, hogy csak ennyit tud mondani, azt is suttogva:Csooookiiii…Szeme elmesélte nekem, hogy itt egy igazi csoda történt, az angyalka nagyon jól tudja, hogy Neki ez a kedvence, s Neki hozott ilyet, és az annyira csodás, hogy ez a csoki most sérthetetlen, csak messziről vethetünk rá lopott pillantásokat.Ugyanabban a pillanatban örvendezett, meglepődött, megszeppent, csodálkozott, elolvadt, hitetlenkedett, s szinte repdesett az örömtől ,ezt nem tudom szavakkal leírni, de itt lebeg előttem, és én is beleremegek a gondolatba.Legszívesebben most is magamhoz ölelném, annyira édes volt, és ha csak tizedennyi őszinteséggel, ártatlansággal, tisztasággal tudnának örülni az emberek bármilyen apró dolognak, a világnak megszűnne az összes létező rákfenéje…csak sajnos nem ezen az úton haladunk.
2006. november 28., kedd
Kibújtál, sírtál, vagy vertek egy cseppet, s csak aztán sírtál, lecsutakoltak, megtörölgettek, és rád adták az életed ruháját, melyet most már viselned kell, ha tetszik, ha nem, le nem veheted, hogy betold a mosógépbe, és ripsz-ropsz tiszta gúnyát húzz magadra a régi helyett. Nagy elmélkedésem lényege, már megint csak semmi újdonságot nem hordoz magában, sikerült összekaparnom egy csuda klasz metaforát az életedben elkövetett tettek, hibák, botlások és az ezekhez való hozzáállásod között. Mindezek egy-egy pacaként terpeszkednek a ruhadarabon, s minél inkább erőszakoskodsz, hogy kicsutakold őket mintegy megszabadulva a csúfondáros emlékektől, mérgektől, lelkiismeret furdalásoktól, hibáztatásoktól, sajnálkozásoktól, annál inkább csak időt, energiát pocsékolsz, s ráadásul a paca csak hatalmaskodik, zsiványan hahotázik kétségbe esett éned láttán… Elég, ha csak hátradőlsz a fotelben, minden oldalról elmélázol a foltodon, s mielőtt pánikba esnél, csak valami ilyet gondolsz: Háááát, lehet, hogy kib*sz*tt színe van, és lehet, hogy egy kicsit qrv*nagy is, de ami már ott van, az ott van, majd festünk rá egy másikat….Talán szebbet, talán kisebbet, de mindenképpen más színűt…..:)
2006. november 27., hétfő
Tényleg úgy tûnik, hogy jó helyed lesz, midenki jófej, ugye van az az egy-két kivétel..., akiket (jó hir) még nem láttál, de csak mert (rossz hír) megbújtak a jófej álarcuk mögött.
El lennél szontyolodva, ha mar elsõ nap osszegyûlt volna az elviselhetõseg határát súroló mennyisegû té-boy. Huuuu, itt túl sok volt a jelzõ, vagy mi a..:)
Mindegy. Viszont hideg van, ugyhogy fázol, hoznod kell sapkát sálat (meg cseresznyét is, ha szedni akarsz :)). Már most megpenditetted, hogy igy lesz, és hogy a hideg miatt, hogy még ne derüljön ki hogy nemcsak a látszat az, hogy nem vagy normális, hanem ez tényleg így is van ....:)
Néha azon kapod magad, hogy eszedbe jut valami marhaság, es azon rötyögsz egymagadban...... ( lehet, hogy már túl kesõ a sapka-sál mizériát megelõzõ puhítás, már rég sejtik a szemfülesek az igazságot....
Végul is azon már nem lepõdsz meg, hogy az elsõ egy hetnél nincs cikisebb helyzet. Nincs géped, telefonod, asztalod, széked....S persze nem tudsz semmit az egész cégrõl, s mûködesrõl, szabályokrol, egyáltalán semmirõl. Ha szerencsés vagy, nem hazugság volt az önéletrajzodban mindazon firkantás, mely miatt úgy érzik van valami alapja, hogy õk a te pénztárcádat, te meg az õ pénztárcájukat tömjed..Te egy kicsit jobban az övékét....
Még mielõtt már konfortosan érezhetned többé kevésbé magad, most hogy még semmit, de semmit nem tudtál felmutatni, hogy a helyzet komikumát csak növeld, sikerül felbuknod a tükörsima szõnyegben. Ééérdekes, csak neked!!!... Valószínûleg a többiek is igy jártak annak idején, de hát ki emlékszik már arra? Persze, persze, rég volt, igaz se volt....
Végre a 257.kiskocsikeréknyikorgás a Te csakis egyedül, saját, kedves, imádnivaló, megmentõ munkaeszközöd érkezését jelenti.
Soha nem örül ennyire egy idióta számítógépnek, pedig hajaj lesz még idõ , mikor pont az ellenkezõjére áhítozol.....
2006. november 9., csütörtök
Öt évente egyszer sikerül eljutnom a Váci utcába, no nem az elfoglaltságom miatt..... Battyogok nagy vidáman, kiélvezve a Nap utolsó leheleteként kiáradó szelíd melegséget, s egyszer csak egy csoport diákféleséget vélek utamban találni. Csak akkor tűnnek fel, amikor a nekem háttal álló figura megfordul, felém mutatja aprónyi transzparensét, melyen ez áll: Free Hugs! Persze elnevetem magam, felémozdulok, s ő ugyanúgy, megölelek egy csíkszemű tízenévest, miközben fülig ér a szánk, megkérdem, azt hiszem meglepődése azt jelzi, hogy első ember vagyok, akit sikerült elcsípnie, váltunk két szót, "Am I the first bird?" - No, I have already a bunch.... s pillanatnyi feltöltődés után elköszönünk. Ez csak egy példa, melyet követve amivel jobbá tehetnénk az országunkat...
Miért is nem a magyaroknak jut ez eszébe???
Asszem, ha erről a munkahelyről is el kellene mennem, belevágnék az üzletembe, csak mondjuk annyi állna a táblámon: A hug for 20. (élnem is kell valamiből :))
2006. október 19., csütörtök
Elképzelésem szerint mindannyiunk körül van véve ezernyi képzeletbeli gömbbel. Nevezhetjük öket lufiknak is, abban az értelemben, hogy ezerszínűek, s mindegyik szín az abban a lufiban zajló életciklus/periódus/epizód történéseinek keveréke. Mindig csak eggyel érintkezel. Ha ez kipukkan, érkezel a következőbe, melyről eddig nem tudhattad, mit rejt számodra. Ha el tudod ezt képzelni, s tovább boncolgatni, beláthatod, sokszor előfordulhat, hogy csak utólag tudod meg, hogy egy lufi pontosan milyen színt jelentett számodra, megtapasztalva a következő lufik nyujtotta létminőséget.
Megesik, hogy külső tényező okozta pukkanás miatt kerülsz a következőbe, de nyugodtan kézbeveheted magad is a sorsod, s nem ismerve, milyen titkot, lehetőségeket rejt a következő játszma, egy hiretelen tűszúrással saját kézzel vetsz véget a a szürkésbarna gömböcödnek.
A biztonságot nyújtó falakból nehezen törsz ki, mert szorongással tölt el a közeljövő bizonytalansága, figyelembe nem véve, hogy lehet, hogy sokkal több árnyalattal boldogabb élet vár rád, az elvakító akadályokat pillanatok alatt lebontod magad körül, s szembekerülsz az eddig láthatatlan lehetőségekkel, impulzusokkal, egy érettebb, nyitottabb önmagaddal....
Tovább feszegethetném, hogy meggyőződésem, hogy a lufik, melyekkel egyre később érintkezel egyre nagyobbak ugye, s ha jól sakkozol az életeddel,biztos, hogy egyre színesebbek is, de ez már csak a te felfogásod és hozzáállásod kérdése.
Én most egy új lufiban ringatózom, egyelőre csudaklassz színe van, miután vaskos tűvel lemészároltam az előzőt. Azt hiszem, tetszik nekem ez a világ.
2006. október 7., szombat
Gyűrőtt képpel ráncigálja magára unalmas, kötelező viseletét, melyre az engedetlen vasaló örök barázdákat gőzölt, kelletlenül leerölteti kiszáradt torkán parányi megnyugvást adó, kávénak messze nem nevezhető löttyét, s morcosan behúzza maga után a bejárati ajtót. Belefeledkezik a fülében dübörgő, az öngyilkosjelölt lányról szóló zsivaj melankóliájába, s csak az öreg vörös troli éles kátyúba huppanása zökkenti ki az azonosuláshoz vezető utazásból. Bevonszolja magát a fásult robotokkal teli gyárba, a legörbülő szájú fantomok csupán igaz tükörként köröznek körülötte. Felépíti papírvédőfalát a sh*t, f*cking, *sshole vastöltényekkel szemben, percenként vet idegtépő pillantást a lassan cammogó másodpercmutatóra, s a végtelenhosszúra nyúlt rémálom után szempillantás alatt összevakarja a szanaszerteszét tiport védőburok cafatjait, s villámszerűen kipenderül a nyomasztó erődből.
Paradicsommá emelkedik az egyszerű hétköznapi lét minden perce, minden pillanata, füle a szájig ér képpel beviharzik kisfészkébe, a vízzuhatag leradírozza róla a száradt mocskot, belelibben az illatos fehér fodros ágyikójába, békésen nyugtázza, hogy itt csendben van és sérthetelenségben, kezdődhet a napos élet....Jó éjszakát....
Már az elején tudta, hogy előhivatlanok maradtak a képek. Ezen epizód filmjét negatívban vetítik...
2006. szeptember 27., szerda
Már annyira szeretném idebiggyeszteni az elmúlt időszak eseményeit, nem is inkább azokat, hanem csak a nyomait, és következményeit....
Mindenesetre most szívesen vitába keverednék Maslow-val, hogy újraértékeljem a hierarchiáját. Valami nem stimmel az elméletében, de az is lehet, hogy én csak egyetlen kivétel vagyok, aki nem símul bele a rendszerbe, s ezzel csak a szabályt erősítem...:(... deeee ezt majd kifejtem, mert teljes káoszt okozott egyszerű fejszerkezetemben....:)
2006. augusztus 24., csütörtök
Mindig a nappal ébredt. Akkor is, ha esett, akkor is, ha fújt. Akkor is, ha tél volt, akkor is, ha nyár. Akkor is, ha hétköznap volt, akkor is, ha ünnepnap.
Simává varázsolta összegyűrt lepedőjét az öreg nyikorgós sezlonon, frissharmatos levegőt engedett be a parányi ablakon a sötét szobába, miközben jéghideg kútvizet löttyintett alumíniumkannából az évtizedek alatt többhelyen megsérült fehér lavorba, s megszentelte égszínkék szemét, ráncokban fürdő arcát. Magára kapta elnyűhetetlen otthonkáját, ócska fésűjével pillanatok alatt parányi kontyot formázott ezüstszürke árvalány hajából, s már indult is a dolgára. Merthogy az volt bőven. A pipikéknek mindig enni kellett adni, a bocikákat mindig meg kellett fejni, a gyümölcsfákat mindig meg kellett metszeni, a szamócát mindig meg kellett szedni, a szőlőt mindig meg kellett permetezni, a krumpliföldet mindig meg kellett kapálni, a füvet mindig le kellett kaszálni, a sajtot mindig el kellett vinni a piacra, a fát mindig fel kellett aprítani, ha meleget akart kemencéjében, a petróleumot mindig be kellett szerezni, ha világosságot akart otthonában....Mindent két aranykezével teremtett meg magának. Az ő Istene önmaga volt.
Mindig a nappal tért nyugovóra. Akkor is, ha esett, akkor is, ha fújt. Akkor is, ha tél volt, akkor is, ha nyár. Akkor is, ha hétköznap volt, akkor is, ha ünnepnap.
S egyszer csak már nem ébredt a nappal. Soha többé. Akkor sem, ha esett, akkor sem, ha fújt. Akkor sem, ha tél volt, akkor sem, ha nyár. Akkor sem, ha hétköznap volt, akkor sem, ha ünnepnap.
2006. augusztus 12., szombat
Budapest-fekete-fehér
Nyomorogva pihékel az autótlan a BKV metrópótlóján, felére összepréselve magát, hogy csak minimális felületen érintkezzen a szintén melegtől kínlódó másik autótlanhoz... Hirtelen fékezés, laza kabriós utat eláll, kocsit otthagy, háromperces, kezdetben türelmes, később szakadatlan dudálás eredményeként valahonnan előkerül, flegmán járgányba beugrik, padlógáz, elhajt....
Semmi bocs, semmi intés, semmi kösz a türelmet, semmi, ja srácok további jó utat :S
2006. augusztus 4., péntek
Gyerekek, ezt már én sem hiszem el!
Sokszor már azt gondolom, hogy annyira nem vagyok normális, hogy szinte a saját karikatúrám lehetnék. :) Csak egyszer merje nekem valaki a fejemhez vágni, hogy utálok dolgozni!
Íme:
http://zuzmantyu.tar.hu/VIDEO/index.html
2006. július 28., péntek
Hosszú, kietlen, kanyargos, poros út, tikkasztó hőség. Egy láthatatlan fal, egy pöttöm pont a földkerekségen, ahol a vakítóan hófehér selymes óriáskövek, a harsogókék ég, és a méltóságos mélyzöld víz összefonódik. A romboló, gyarló civilizációnak nyomát nem találni, a szél sűvítése, a tenger dorombolása, a madarak éneke, a bogarak szöszmötölése csenddé ötvöződve melléd szegődnek, s csak átadod magad a semminek. De az igazi szabadság akkor lesz úrrá rajtad, mikor az óriás szikla magához szólít, s fedetlen testeddel megkínálja a hívogató, hűsítő hullámokat...
2006. július 19., szerda
Folyton folyvást visszatér...Mire magamhoz térek ebből az egészből, rég elfelejtem a részleteket. :( Nem tudom, milyen okból, de visszatérő álmom, hogy egyszer csak felfedezem, hogy a lakásban van még egy rejtett szoba. Igaz, hogy elhanyagolt, poros, de mindig telistele van csudajó dolgokkal, és olyan misztikus, pedig ha részleteiben nézem, csupa hétköznapi dolgok leledzenek benne. A minap is ez történt, s hiába próbáltam kihasználni az ébredés utáni bamba tízpercet, a negyedére nem tudok visszaemlékezni, akármennyire eröltetem. Szavakkal ki sem tudom fejezni, de telistele van könyvekkel, olajzöld vaskos polcokkal, növénydzsungellel, rejtélyes zeg-zugokkal, furcsanagy ablakokkal, ódon parkettával, és még ezer mindennel, s mindezek csak a fizikai összetevői a felfedezett miniatűr világomnak.
Most már tudom, ha tényleg lehetőséget kapnék arra, hogy teljesüljön egy kívánságom, az lenne, hogy legyen egy masinám, mely teljes valóságában felveszi az álmaim, és visszanézhetővé teszi nekem legalább egyszer, legalább csak egyszer is.....
2006. július 18., kedd
Csak bággggyadtan slattyogtunk a poros úton...Ha már az éjszakát átmulattuk, el kell múlatni valahogyan a nappalt is....
Az alkohol okozta vízhiányt cseppet sem tette elviselhetőbbé a már reggel kilenckor tikkasztó forróság. A tónak már csak a messzi látványa is viszont annál inkább. Szó nélkül halásztuk ki zsebünkből a mindössze néhány fémpénzzel fedezhető belépő árát, s vonszoltuk magukat a gyémántnak tűnő víz és a nedves méregzöld pázsit találkozásához. Már akkor sem hittem, hogy édeskeserű kishazánkban járunk, de a meglepetések és a kellemes történések sora tovább gyűrűzött. Az óriás, aranybarnára sült, táncot járó halacska éppenhogy ki nem nőtte a ropogós salátával, kiccsattanó paradicsomommal, frisscitrommal, csiklandozó fokhagymával megrakott szintén óriás hófehértányért. Csak ültünk és ültünk és ültünk, még mindig ültünk az enyhelyt adó rózsalugasban, elnyújtóztunk az agyonhasznált szürkében játszó fehér műanyagszéken, de ez az apró szépséghiba kit zavart?, miközben Slash gitárszólója szűrődött ki a vendéglátóipari egységből, s lassan elszürcsöltük a nemes egyszerűséggel, de annál nagyobb gondoskodással, igazi tejszínhabbal készített!!!!,s őszinte mosollyal körített jeges kávét. Jesszusom, ez az egész leírás kezd ragadós csöpögős Claire K. utánzattá válni, már csak a "valószínűtlenül" jelző hiányzik a sorból :). Most hagyom ezt abba. :) Már csak annyi: Az egész napom az éberség és az álom határán lebegett, miközben heveredtem az öregfa árnyékában, beszívtam magamba a természet összes duruzsolását, a napi verbális kommunikációm leszűkült a néhányszor elhangzó "atyavilág, már megint ver bennünket az isten :)"-re. És pont. És ez tényleg így volt. Ezek azok a napok melyek tartós elemként lelket öntenek belém a szürke októberi kedd reggeleken.
2006. június 29., csütörtök
Csillogtam, mikor értem jött. Értem. Is. Az ő szeme is csillogottt. S együtt mentünk haza. Boldogan, elégedetten. Gondosan, mindentől óvva cipelt fel magához, rituáléval fűszerezve helyezett vadonatúj fészkembe, s órákig csodált. Másnap is. Harmadnap is. S azután is, de már csak percekig. De egyszer már teljesen lehetetlen volt egyetlen lopott pillantását is megszereznem. Már nem csillogtam. Porosan-komoran kopottan tengettem napjaim.....mígnem a kedves ismerős idegen átnyújtatta neki a messziről hozott déli nedűt.
Egyik szellemileg tikkasztó nap után haza ért, hanyagul levágta cuccait a sarokba, rám nézett, szép lassan leemelt, gondosan hófehér habbal megfürdetett, óvatosan újra csillogóvá varázsolt, s megtisztelt az oly nemes portugállal. Hosszú ujjaival átkarolta pufók pocakom, lassú kerngőre kért fel, s ahogy a sűrű, vérvörös, méltóságteljes portói lassú, lomha apálydagályt játszva mosta falaim, no akkor születtem újjá.
2006. június 23., péntek
Már a megismerkedésünk sem volt egy hétköznapi történet, de ez volt csak a kezdet. S nagy meglepetésemre ennek a komikumnak kivételesen nem én voltam okozója, mindenesetre egy apró incidens gyorsan a segítségemre sietett, s katalizátorként gyorsította fel azt a folyamatot, melyben háromszázhatvan (úúú, elrontottam J , csak száznyolcvan) fokos fordulatot vett véleményem az első benyomáshoz képest.
Nagy megnyugvással töltött el, hogy nem én egyedül fogom végigszerencsétlenkedni az életembe egyébként kövér mumusként terpeszkedő első napot egy új környezetben.
Nyugodtságom gyorsan elillant, mikor istenérzéssel átitatott méltósággal belépett a terembe, testben leereszkedett egy székre, s felülről szemlélte az eseményeket egy jól megmunkált kényszermosolyt sem engedve Travoltajellegű arcára.
Mindez nem tartott tovább egy kínos délelőttnél…
Kedvelem, ahogy mélységes áhitattal ecseteli, hogy előző este a receptek birodalmából épp melyik alkotását keltett életre, kedvelem, ahogy az üvegajtó mögött Tomot (avagy Jerryt, nem, tudom, még eldönteni) játszva próbál kizökkenteni a megbeszéléseken amúgy is hatalmas erőfeszítésembe kerülő komolyságomból, kedvelem, ahogy megeszi a napi csokikáját, vagy marcipános sütikéjét, mely után 2 órával újabb adagért áhítozik, kedvelem, ahogy ötödszörre elmeséli kiskori palacsintás sztoriját a szomszéd nénivel, kedvelem, hogy menedékként szolgál, ha valaki bántott az állatkertben, de mindenekelőtt a leginkább kedvelem, amilyen tisztelettel, szeretettel, áhitattal képviseli anyut a külvilág felé.
Tegnap délután hosszas várakozás után felszerelésre került végre a hűsítő, minden hőség ellensége, a tiszteletreméltő léggggondi....Ez az esemény rövidebb-hosszabb távon megoldotta lakásvásárlási célok köré tekeredő bonyodalmas projektemet....Végre zárva tartják az egyébként koratavasztól későőszig tárvanyitva álló ablakokat, mely fesztelenül tovaengedi a kordába nem zárt hangerővel üvöltetett, a koranyolcvanas évekre emlékeztető (tudniilik rádióból mc (gy.k. BRG magnóval rádióból rongyosszalagos kazettára mikrofonos fejlett technikával felvett, szignál és egyéb bemondó hanggal tarkított módszerrel és zenei repertoárból összeeszkábált agyonegymásra vágott) zenének szinte nem nevezhető hanganyagot az egyébként is baromira idilli apró kis udvarba, melynek minden egyes ablaka beleremeg a morcos, lusta basszus erejébe.
Szerény kis bérházunk harminckettő lakásából kettőt birtokolnak kapucsínók, az már szinte mellékes, hogy ezek azon kevesek része, mely nem magántuladonban van, mindemelett van egy parabola antennánk, és egy légkondink. Nem kell mondanom, egyik az egyik másik a másik kapucsínó tuladona. Egyikükkel sem sikerült még úgy összefutnom, hogy épp munkába rohannának, vagy munkából cammognának haza....
2006. június 8., csütörtök
Egy szempillantás alatt felkapta egy huncut kósza szellő, vittevittevitte, habosbabos felhőágyba fektette, a nap lágymeleg takarót lehelt reá, s édes, örök álomba szenderült...
2006. május 30., kedd
Nem sietős a dolga. Csak élvezi a lebegést ott benn „távol” a külvilágtól, mert nem sejti, hogy már alig várjuk, hogy megpillantsuk és megölelgessük. Lehet, hogy egyszerűen csak annyira huncut már most, hogy mindezzel pontosan tisztában van, s kihasználja az istenadta lehetőséget, hogy önhatalmúlag döntsön érkezése napjáról. Pedig ha tudná, hogy a legcsodásabb életet fogjuk rásimítani édesbársonyos kis testikéjére, biztos, hogy megsürgetné a nagy utazást.
2006. május 10., szerda
Belebotlottam egy régebbi levelembe:"szevasztoktegnap túlélési startégiát dolgoztam ki:"Hogyan lábaljunk aki a kötélközeli állapotból?" címmel.A feladat a következő:1. nap:Találj egyetlenegy apró dolgot, ami pozitív aznap, és írd le egy papírra. Ezért már érdemes nem meghalni.2. nap:Találj két apró dolgot, ami pozitív aznap, és írd le egy papírra. Ezért már érdemes nem meghalni.3.nap:Találj három apró dolgot, ami pozitív aznap, és írd le egy papírra. Ezért már érdemes nem meghalni.4.nap:Találj négy apró dolgot, ami pozitív aznap, és írd le egy papírra. Ezért már érdemes nem meghalni.5.nap:Találj öt apró dolgot, ami pozitív aznap, és írd le egy papírra. Ezért már érdemes nem meghalni.stb.Az x. napon már annyi pozitív dolog fog körülvenni (ja, igaz, pontosan x db :)) hogy már eszedbe sem jut, hogy ezeket papírra vésd felhívva saját magad figyelmét arra, hogy érdemes élned :))) Ergo:Letargia elszállva.Namármost nekem ma van az első nap.Egyetlen pozitív dologgal sikerült találkoznom. Bár már ismertem, és szerintem ti is ismeritek, de valahogy megint sikerült fettrengenem a röhögéstől :)Megosztom veletek.Csók"S csatoltam a Meteorológus Mihály című mpeg-et, ami annyira rossz, annyira egyszerű, és annyira szánalmas, hogy már a tudattól is furdal a lelkiismeret, hogy egyszerűen ezen akár egy cseppet is mosolyogjak, mert ennél azért ha más nem is egy fokkal összetettebbnek gondolom magam, de sajnos meg kell mondanom, hogy századszorra is könnyesre a szemem, s a padlóra magam röhögtem tőle....
2006. május 8., hétfő
Azt hiszem csak érdektelenül elnyújtóznék egy óriásfotelben, és cinkos mosollyal nyugtáznám, hogy legalább akkora káoszt okoztam, mint annak idejen Isten a Bábel toronymizériával...
Egyik reggel arra eszmélsz, hogy eltűntettem az összes tükröt a világból. Nem, nem, ne rohanj az ablakohoz, hogy egy pillantással képet lopj arcod másáról, s ne bizakodj a tegnapelőtti zivatar gyermekeként ott csillogó pocsolyában sem. Hombre, döbbenj már rá!, nincs az a tárgy, nincs az a felület, mely az oly bűnös és zavarkeltő emberi tulajdonság, a hiúság gyökereit tovább táplálja. Vagyis egyszeriben megszűnik mindaz a tisztességtelen előny, melyet a "szép" ember magának mesterségesen kreál, és eredménnyel használ, a "köz" által "csúnya" matricával ellátott s ezáltal önbizalmukat kitaposott "drágakövekkel" szemben.
Élvezettel kísérem végig, hogyan hullik porba a nyúlós-ragacsos gőg napról napra, milyen belső rombolást, lassú, görcsös kínt oszlat végig a megromlott elme a bűnös célú eszközként használt kirakatbaba testeken. Sikerülhet-e eredményes belső harcot vívni az ész-értelem-érték irányába, sikerülhet-e méltósággal elvegyülni a társadalom, az emberiség nagy forgatagába, vagy csak elsorvadni csendesen, keservesen...
Apropo, nem tud valaki egy tökörboltot?.....:)